Kiderült, melyik banknál a legolcsóbb diákszámlát vezetni
Illetve az is, hogy jellemzően a készpénzfelvétel kerül sokba a két törvényileg kötelező ingyenes alkalmon felül. De, ha okosan választunk, akkor két évre pár ezer forintból is megúszhatjuk a banki költségeinket tokkal-vonóval.
Napi tudomány: közelebb kerültünk ahhoz, hogy össze tudjuk szedni az űrszemetet
Egy európai projekt visszahozna egy több, mint százkilós rakétarészt egy robotkarral megfogva. Ez nem csak a tisztább űr felé vezet el, de kontinensünk egyre nagyobb űrbéli szerepét is jelzi.
Matek, töri, angol – nektek mentek volna az eddigi érettségik?
Hoztunk nyolc kérdést az eddigi érettségi feladatokból. Magyarból a szövegértés részből nehéz lett volna rövid tesztet csinálni, ezért most csak három tárgyból válogattunk.
Nektek sikerült volna a középszintű angolérettségi?
A középszintű angolérettségi szövegértési és nyelvhelyességi feladataiból válogattunk.
Holnap jön az angol érettségi: Hoztunk nektek egy kis gyakorlást
A középszintű érettségi feladatsoraiból válogattunk.
Nektek sikerült volna a mai töriérettségi?
Hoztunk hét kérdést a mai középszintű történelem érettségi első feladatsorából.
Készen álltok a holnapi töri érettségire? Most tesztelhetitek!
Jön az érettségi harmadik napja: esti tesztünkkel gyakorolhattok még egy kicsit a történelem vizsga előtt.
Hét kérdés az idei matekérettségiből - nektek hogy sikerül?
Túl vannak az érettségizők a legrettegettebb tantárgyon. Az első rész feladataiból válogattunk, nézzük, nektek hogy sikerül!
Matek teszt: Utolsó gyakorlás az érettségi előtt
Túl vagytok a magyarérettségin, holnap jön is a következő megmérettetés: a matek vizsga. Ehhez hoztunk nektek egy kis gyakorlást.
A gyermekeknek szánt élelmiszer termékek egészségtelenebbek, mint a „felnőtt” változatuk
Színes csomagolás, bohókás címkék, mesefigurák – az aranyos csomagolás nem feltétlenül jó választás, akármennyire is könyörögnek értük a gyerekek.
Esti kvíz: Találjátok ki a könyvek címét egyetlen mondat alapján
Híres könyvek legelső mondatait gyűjtöttük most össze.
Drasztikus korlátozást vezet be Ausztrália: így csökkentik a dohányzást a fiatalok körében
Az ausztrál kormány betiltja az e-cigarettát, hogy csökkentse a dohányzást a tizenévesek körében. Ez az elmúlt évtized legnagyobb dohányzási reformja az országban.
Először figyelték meg, ahogy egy haldokló csillag elnyel egy bolygót
Ötmilliárd év múlva majd a Földre is ez vár.
Hátizsák helyett műanyag szatyor: Betiltották az iskolatáskákat néhány amerikai iskolában
Átlátszó zacskóban kell magukkal vinniük a felszerelésüket a diákoknak Amerikában, így próbálnak gátat szabni az egyre gyakoribbá váló fegyveres támadásoknak.
10 ország, 10 zászló: az összeset felismeritek?
Kitaláljátok, melyik ország zászlója van a képen?
Sorozat kvíz: mire juttok egy képkockából?
Mutatunk nektek egy képkockát valamelyik híres sorozat főcíméből, ti pedig találjátok ki, hogy melyik műsorra gondoltunk.
Rendhagyó diplomaosztó: futballpályán vette át az oklevelét a Debreceni Egyetem élsportoló diákja
Bárány Donát a diplomaosztó időpontjában épp edzőtáborban volt, ezért az egyetem vezetősége rendhagyó diplomaosztót szervezett számára.
Hanyatlásnak indult az orosz nyelv használata Ukrajnában
Egy friss felmérés szerint felgyorsult az orosz nyelvről az ukránra történő váltás Ukrajnában az orosz invázió kezdete óta.
Üvegkalitkába zárva gyűjt pénzt fiataloknak egy bolgár ultramaratonista
Krassze Georgiev 15 napot fog eltölteni egy üvegdobozban, mellyel függőséggel küzdő 18 éven alattiaknak segítene.
Történelmi teszt: Mennyire vagytok képben az évszámokkal?
Kigyűjtöttük néhány jelentős történelmi esemény évszámát. Az érettségi felkészüléshez is jó gyakorlás lehet.