Ezek az egyetemisták kaphatnak félévente 640 ezer forintos ösztöndíjat
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ösztöndíjpályázatot hirdetett ápolás mesterképzési szakos hallgatóknak, az első félévben akár 640 ezer forintot is jelentő ösztöndíjra október 25-éig lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
Milyen egy nemzetközi egyetem Észak-Koreában?
Hét évvel ezelőtt indították útjára a Phenjani Tudomány- és Műszaki Egyetemet (PUST), ahová az észak-koreai rezsim engedélyével nyugati tanárok tucatjai tanítanak, jórészt amerikai, illetve dél-koreai egyházak pénzéből.
Kedvezményt ad a kormány a CEU-nak, módosítják a felsőoktatási törvényt
Egy évvel meghosszabbítják azokat a határidőket, ameddig az itt működő külföldi egyetemeknek teljesíteni kell a lex CEU-nak nevezett módosítás által megszabott új feltételeket, jelentette be Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Hány hónap alatt találnak munkát a Semmelweis friss diplomásai?
Az országos Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) keretében végzett felmérésből kiderült, hogy a Semmelweis Egyetem hallgatóinak közel kétharmada a végzést követően azonnal, vagy maximum egy hónapon belül talál munkát.
Lex CEU: a kormányra vár az egyetem
Szerdán lejárt az első határidő, amelyet a felsőoktatási törvény módosítása szabott a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények számára - emlékeztet közleményben a CEU.
Texasi egyetemi lövöldöző: vádat emeltek a 19 éves hallgató ellen
Emberölés miatt vádat emeltek a texasi műegyetemen lövöldöző diák, Hollis A. Daniels ellen, miután helyi idő szerint hétfő este agyonlőtte az egyetemi rendőrség egyik tagját - jelentette a KCBD helyi televízió.
Külföldi továbbtanulás: nem kell világvégét vizionálni az oktatási államtitkár szerint
A felsőoktatási intézmények még erőteljesebb bekapcsolását szorgalmazta a nemzetközi vérkeringésbe az oktatási államtitkár kedden Budapesten. Palkovics László szerint fontos, hogy a hallgatók éljenek a külföldi részképzések vagy a hosszabb ideig tartó tanulmányok lehetőségével.
Már csak pár napotok van, ha ezekre az egyetemekre szeretnétek jelentkezni
Hamarosan lezárul a jelentkezés néhány külföldi egyetemen. Magyarországról is egyre többen választanak a külföldi továbbtanulási lehetőségek közül. Ha ti is Angliában szeretnétek továbbtanulni, de nem tudjátok, milyen a felvételi rendszer, meddig kell jelentkezni az egyetemekre, akkor már csak pár napotok van utánajárni.
"Egy vezető nem nyilatkozhat így" - megszólalt a Debreceni Egyetem volt rektora
Eddig nem érte retorzió a Vlagyimir Putyin egyetemi díszpolgári címe elleni tiltakozás miatt - mondta a Népszavának Fábián István tanszékvezető, a Debreceni Egyetem volt rektora.
Lövöldözés volt egy texasi egyetemen, egy rendőr meghalt
Agyonlőttek egy rendőrt helyi idő szerint hétfőn a texasi műszaki egyetemen, az intézmény lubbocki kampuszát pedig egy időre lezárták.
Ezért az öt filmért érdemes moziba menni a következő napokban
Milyen filmeket érdemes megnézni a következő napokban, hetekben? Mutatjuk, melyik film tarolt az amerikai mozikban a hétvégén.
Itt a lista: ezeknek a volt egyetemistáknak nem kell kifizetniük a diákhitelüket
Milyen diákhitel-kedvezményt kapnak azok a törlesztők, akik egy, két vagy három gyermeket vállalnak? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Egyre többen igényelnek diákhitelt elektronikusan
Az elmúlt időszakban beérkezett diákhitel-szerződések negyven százalékát már elektronikus aláírással kötötték meg.
Egyre több a külföldi hallgató a magyar egyetemeken
Évente több százmillió forintot fordítanak a nagyobb felsőoktatási intézmények „fizetős” diákok toborzására. De a jelek szerint megéri, mert több tizmilliárdot fizetnek tandíjként, ráadásul helyi munkahelyeket teremtenek.
Lex CEU: Palkovics szerint csak egy dologban van vita a Velencei Bizottsággal
Egyértelműen pozitív a Velencei Bizottság állásfoglalása a magyar felsőoktatási törvényről, a testület ugyanis kimondta, hogy az államoknak jogukban áll követelményeket támasztani a területükön működő külföldi egyetemekkel szemben - közölte Palkovics László oktatási államtitkár az MTI-nek adott pénteki telefonos interjújában.
"Rendkívül problematikus" előírások: a Velencei Bizottság a lex CEU-ról
Elfogadta végleges állásfoglalását a magyar felsőoktatási törvényről pénteken a Velencei Bizottság, megerősítve a testület előzetes véleményében foglaltakat, amelyek szerint a jogszabály alapvetően megfelel a bevett európai gyakorlatnak, de több "rendkívül problematikus" előírást tartalmaz a már Magyarországon működő külföldi egyetemekre vonatkozóan.
Itt vannak a részletek a diákhitel elengedéséről: ők szabadulhatnak meg a tartozástól
A két gyermeket vállaló nők diákhitelének felét, a háromgyermekes nők diákhitel-tartozását pedig teljesen elengedik 2018. január 1-től, de nem ez az egyetlen változás.
Két hetet adott a kormánynak CEU-ügyben az Európai Bizottság
Szerdán az Európai Bizottság úgynevezett kiegészítő indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a felsőoktatási törvény ügyében. Ebben pontosításokat kért a kifogásolt jogszabályra vonatkozóan, amely a bírálók szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU).
Újabb változás jön: két évig jár a dipomás gyed a jelenlegi és volt egyetemistáknak
Egy helyett két évig kapnak majd "diplomás gyedet" azok az anyák, akik egyetemi-főiskolai tanulmányaik idején vagy a hallgatói jogviszonyuk megszűnését követő egy éven belül vállalnak gyermeket - az erről szóló előterjesztés a kormányzati oldalon jelent meg.
Ezekre a magyar egyetemekre érkezik a legtöbb külföldi hallgató
Csaknem nyolcezer fővel nőtt a külföldi hallgatók száma a magyar felsőoktatási intézményekben az elmúlt öt évben - írja szerdai számában a Magyar Hírlap az Oktatási Hivatal (OH) adataira hivatkozva.