Felsőoktatás Eduline

Dühösek az egyetemisták az alacsony ösztöndíjak miatt: jövőre sem lesz emelés

Elolvasom

Általános a felháborodás az alacsony egyetemi ösztöndíjak miatt. A hallgatók vagy cinikus viccelődéssel említik a témát, vagy kifejezetten dühösen – mondta a Magyar Nemzetnek Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke. A szervezet már tiltakozott amiatt, hogy a kormány az elmúlt 10 évben nem emelte a hallgatói ösztöndíjakat, és a jelek szerint jövőre sem kívánja megtenni.

Felsőoktatás MTI

Megváltoznak a diákhitelek kamatai, jóval kevesebbet kell majd fizetni

Elolvasom

Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökkent a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlábát 3,45 százalékban határozták meg az eddigi 3,9 százalék helyett, de a hitelt felvevőket változatlanul fix 2 százalék terheli, az ezen felüli kamatrészt az állam állja kamattámogatás formájában.

Felnőttképzés Eduline

Így adhatsz könnyedén választ az összes matematikai ismeretlenre:

Elolvasom

Az easyMaths 2011-ben indult, és azóta is segíti az egyetemistákat a matematikában, gazdasági ismeretekben és hasonlókban, de hol kezdték az alapítók? Miért és hogyan indult a vállalkozás? Milyen igényekre tudnak reagálni, és hogyan működik az oldal. Erről és még sok másról beszélgettünk Somogyi Tiborral, az easyMaths alapítójával, ügyvezető igazgatójával.

1
263 264 265 266 267
701