„Ebéd-Gestapo”: egészségtelen étel elkobozva!
Az egészségtelen ételeket hivatott kiiktatni diákjai étkezéséből egy brit általános iskola legújabb rendelkezésével. A meglepett szülők nem hagyták szó nélkül a csokis fánkot mellőzni kénytelen gyerekeik sorsát.
Gerillamarketing eszközökkel érik el a hallgatókat
A Felsőoktatási Média Konferencia délutáni programjában az egyetemisták, főiskolások médiafogyasztási szokásainak bemutatása mellett az őket leginkább megérintő gerillamarketing eszközökről is szó esett. A nem hagyományos reklámstratégia ismertetése után a Hegyalja fesztiválról, a diákhitelről és a Leszrádióról is a gerillamarketing eszközeinek szempontjából hangzottak el előadások.
Zárolták a felsőoktatási költségvetés egy részét
2,7 milliárd forintot zároltak a felsőoktatásra szánt központi költségvetésből a gazdasági válság miatt - tudta meg a Hírszerző. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szerint a támogatásmegvonás arányosan érinti az egyetemeket és főiskolákat, a Hírszerző információi szerint a forráskiesés szempontrendszere azonban nem teljesen egyértelmű, a pécsi és szegedi egyetem esetében ugyanis aránytalanul magas a támogatáskiesés.
A magyar Einstein-ösztöndíjas: Kocsis Bence
A NASA idei tíz ösztöndíjasának egyike Kocsis Bence, aki az ELTE Bolyai kollégistájaként tavaly szerezte meg asztrofizikai tudományos fokozatát. A fiatal magyar kutató szerint a világ legnagyobb űrkutatással foglalkozó központja nem rossz hely, de az elméleti csillagászatban még izgalmasabb, ha az ember egy egyetemen vagy kutatóintézetben folyó pezsgő szakmai élethez csatlakozhat.
Nem csak kövérek, tudatlanok is
Az amerikai felnőttek nem csak túlsúllyal küzdenek, gyakorlatilag az alapvető tudás sincs meg mindannyiuknál.
A tanárok nem csak a diákokra buknak
Két tanárt kényszeríttettek felmondásuk beadására, miután állítólag egy tanuló rajtakapta őket a mosdóban, ahogyan egy esti esemény során egymás közvetlen társaságában keresték a kikapcsolódást.
Nem fizetnek az uniós diákok
Az Európai Unió más országaiból érkezett diákok 70 százaléka nem tudja visszafizetni a diákhitelét, amelyet azért vettek fel, hogy a brit egyetemeken folytatott tanulmányaikat finanszírozzák. A diákhitelekkel foglalkozó társaság (SLC) szóvivője elmondta, összesen 2.240 külföldi diáknak van hitele, de 1.580-an nem fizetik a részleteket. A társaság mindent megtesz azért, hogy az adósok nyomára bukkanjanak, hiszen az összes tartozás csaknem 130 millió fontra rúg.
Kilencéves tett jeles érettségi vizsgát matematikából
Zohaib Ahmed a legfiatalabb, aki kiváló eredményt ért el a hazai emeltszintű érettséginek megfelelő vizsgán Nagy-Britanniában.
Felpaprikázzuk a japánokat
Hamarosan a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által nemesített paprika is kerülhet a japánok asztalára.
Kiosztották Szegeden az Alma Mater Díjat
Negyedik alkalommal adták át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) által alapított Alma Mater Díjat, melyet idén a Sanofi-aventis/Chinoin Gyógyszeripari Vállalat nyert el, jelentős számú SZTE-n végzett hallgató foglalkoztatásáért.
A koraszülöttek maradjanak otthon
Brit szakemberek szerint a koraszülöttek kezdjék később az iskolát, mivel fejlődésük hosszabb időt vesz igénybe.
500 év után először: lányokat fogadnak a legjobb fiúiskolák
Ádáz verseny a tanulókért: az egyik legragosabb brit fiúiskola fél évezred után megnyitotta kapuit a lányok előtt.
Önálló csatornaként működik az egri főiskola televíziója
Önálló csatornaként üzemel március 13-tól a Líceum Televízió. Az egri Eszterházy Károly Főiskola által üzemeltetett televíziós csatorna a UPC helyi hálózatán kapott helyet - adta hírül a FigyelőNet. A hat éve működő televízió technikai felszereltsége lehetővé teszi a teljes digitális feldolgozást, a hírstúdióval és 40 kamerával felszerelt televíziót elsősorban a médiaismereteket tanuló hallgatóknak hozta létre az intézmény.
Elindította ingyenes, tavaszi szemeszterét az SAP
Az SAP Hungary Kft. elindította tavaszi szemeszterét a főiskolás és az egyetemista hallgatók részére a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületével közösen, Budapesten.
Magyar nyelv és irodalom érettségi meglepetések nélkül
A magyar nyelv és irodalom kötelező érettségi tantárgy. Ezzel kezdődik az írásbeli érettségi. Első napon, általában május elején hétfő reggel 8-tól. A szóbeli érettségi vizsga június második felében zajlik egy napon a többi tantárggyal az iskolák kiírása szerint. Az írásbeli érettségi vizsga elsősorban kreativitást, nyelvi logikát, fogalmazáskészséget igényel, míg a szóbeli vizsga már a lexikális tudást is számon kéri.
Tesztelik a műtanárt
Mindenki emlékszik az első tanító nénijére, nos, a most alsótagozatos tokiói diákok közül néhányra ez duplán érvényes lesz, ők „tesztelik” ugyanis az első robottanárt.
Trendi hely lesz a múzeum
A kompetencia-fejlesztő közoktatás érdekében újszerű múzeumpedagógiai megoldások, valamint a múzeumok és a közoktatási intézmények közötti együttműködések születnek.
Megvan a hiperaktivitás lényege!
Egy új tanulmány megmagyarázza, miért mozognak annyit a hiperaktív gyerekek, és arra ösztönzi a pedagógusokat, szülőket, hogy ennek ne szabjanak gátat.
Öngyilkos hajlammal küzdenek a fiatalok
Azok a kamasz lányok, akik túl kövérnek tartják magukat, jóval inkább hajlamosak az öngyilkosságra, mint azok, akik valójában túlsúlyosak – állítja tanulmányában Inas Rashad, a Georgia State University közgazdász adjunktusa.
Egy nappal rövidebb?
A közoktatási törvény értelmében az utolsó tanítási nap június 15-e, amely a 2008/2009-es tanévben hétfőre esik. Lehet-e belőle tanítás nélküli munkanap, és milyen dátumokat érdemes figyelni – cikkünkből kiderül.