SZTE: Radnóti Centenáriumi Emlékbizottság alakult
Irodalmi séták, színházi előadások, felolvasóestek, emlékkiállítások, konferenciák Szegeden
Nem büntetni, támogatni kell a fegyelmezetlen gyerekeket
Minden osztályban van legalább egy olyan gyerek, akit nehéz fegyelmezni. Nem figyel az órán, rosszalkodik, zavarja a társait, szünetekben verekszik. A tanárok nagytöbbsége büntetéssel vagy rossz osztályzatokkal „jutalmazza” az engedetlen gyerekeket. Pedig nem szigorra, hanem támogatásra és több odafigyelésre lenne szükségük.
Határidő: ma még hitelesíthetnek az e-felvételizők
Való igaz, hogy az e-felvételizők is február 16-án éjfélig rögzíthették jelentkezési adataikat az e-felvételi rendszerében, azonban a jelentkezési szándékuk csak a sikeres hitelesítés után válik érvényessé. Február 23-áig van lehetőségük, hogy postára adják a szükséges adatlapot, vagy az Ügyfélkapun hitelesítsenek.
90 éves a debreceni orvosképzés
Ötszáz vendéget, köztük az egyetem itthon és külföldön dolgozó egykori hallgatóit várja a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) szombaton, a kapcsolat napján, amelynek központi témája ezúttal a 90 éves debreceni orvosképzés – közölte Paragh György egyetemi tanár, a DEOEC elnöke a programokat megnyitó sajtótájékoztatón.
Melyek lesznek a keresett szakmák 2010 után?
Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé válnak? Jelent-e megoldást egy esetleges szakmai átképzés rövid vagy hosszú távon? Sorozatunk következő részében ezekre a kérdésekre is válaszolunk
Török Ferenc a tanításból is tanul
Török Ferenc filmrendező diplomafilmjével a Moszkvatérrel azonnal berobbant a köztudatba. A film a 32. Filmszemlén elnyerte a Legjobb első film és a Közönség díját. Az első filmet aztán követte a többi, a Szezon, a Tranzit, és az Overnight a teljesség igénye nélkül. De vajon hogy lesz valakiből filmrendező, és mi tesz jó szakemberré egy filmest? Erről beszélgettünk a rendezővel:
Robbanás az ungvári egyetem kémialaborjában
Könnyebben megsérült négy diák és egy tanár Ungváron, a nemzeti egyetem kémiai laboratóriumában történt robbanás következtében - közölte csütörtökön az ungvári ua-reporter.com hírportál.
Amerikai kuckó a Corvinus-on
Megnyílt az ötödik American Corner a budapesti Corvinus Egyetemen
Határidő! - Február 20-áig dönthetnek a középiskolába jelentkezők
Péntekig lehet eldönteni, mely középfokú intézményekbe adják be jelentkezési lapjaikat a diákok.
Épül a természettudományok új játszótere
A Szegedi Tudományegyetem megreformálja a természettudományos oktatást?
800 millió K+F-re a Debreceni Egyetemen
Innovatív K+F projektek indulnak a DE Informatikai Karának és partnereinek együttműködésével.
A képzéskoncentráció gondolata - a „TISZK-ek” létrehozásának koncepciója
Bármilyen jó is egy iskola, a rendszerszintű problémákkal intézményi szinten nem tud megbirkózni. A Közép-Magyarországi régió középtávú szakképzési terveiben a fejlesztési prioritások között az első és kiemelt terület ún. tudáscentrumok kialakítása a régióban, ahol a kínálat koncentrálódik, és a tartalmi megújítás, a szakképzésben érdekeltek együttműködése megvalósulhat. A gyakorló hely centrumok lehetnek aztán vizsgaközpontok és ún. innovációs központok is, valamint módszertani központok. Ezek felvállalják a kompetenciafejlesztést a szakképzésben, a hátrányos helyzetűek munkaerő piaci esély növelését. Fontos a leszakadó rétegek integrálása, felkészítése szakképzettség megszerzésére, mert a szegénység és iskolázatlanság nagy probléma, mert perspektívát nyújtó segítség nélkül újratermelődik.
Országos francia nyelvi vetélkedő a Debreceni Egyetemen
A játék öröméért középiskolások La Fontaine állatmeséket adnak elő franciául.
Nagyobb a túlélési esély az egyetemi klinikákon
Nagyobbak a túlélési esélyeik azoknak az idős embereknek, akik oktató kórházban esnek át sebészeti beavatkozásaikon. A bíztató adatok mindazonáltal csak a fehérekre igazak, a szándékosság azonban kizárva.
Hétvégén is lesz oktatás?
Napjaink egyik égető kérdése a szegregáció, amelyre született is egyfajta megoldás: legyenek az iskolák egész nap nyitva, még hétvégén is, ezáltal közösségbe kovácsolódnak a különböző vallású, vagy eltérő népcsoportokhoz tartozó diákok.
Lejárt a jelentkezési határidő – nem volt roham a postákon
Éjfélig adhatták postára, illetve küldhették el elektronikus úton jelentkezésüket az alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, illetve a felsőfokú szakképzésekben továbbtanulni vágyók. Az elektronikusan jelentkezők legkésőbb 2009. február 23-ig hitelesíthetik jelentkezésüket.
Újabb veszély az iskolákban
A briteknél már több mint háromszázra nőtt azon diákok száma, akiket kitiltottak az iskolából, miután kést, nem ritkán macsétát vittek magukkal az órákra.
Szonda Ipsos: Tanulás vs jó kapcsolatok?
Az emberek többsége tanulni szeretne a közeljövőben, s 54 százalékuk úgy érzi, ha valaki nem képezi magát állandóan, akkor lemarad és kiesik a munkaerő-piacról. Ezzel szemben a lakosság 41 százaléka szkeptikus az élethosszig tartó tanulás hasznát illetően, szerintük a képzettség nem sokat számít, az boldogul, akinek jó kapcsolatai vannak.
Van perspektíva a hazai fiatalok számára az infokommunikációs szektorban.
”Ma már nincsenek határok, miért mennének el a fiatalok?” – teszi fel a kérdést Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítója.
Tudtad, hogy naplót vagy verset ír minden harmadik diák?
TE nem vagy köztük? Akkor alapos lehet a gyanú, hogy a tesód, a barátod vagy az osztálytársad biztosan írt már valamit az asztalfiókjának. Sőt, lehet hogy az ofődnek, vagy a magyartanárodnak van olyan írói múltja, amiről nem is tudtál.