20% energiát spórolhatunk amerikai recept alapján
Az energiaárak rakétasebességgel való emelkedése miatt a Michigani Egyetem vezetői drasztikus energiatakarékossági programot indítottak útjára, amellyel a közel 19 milliárd forintos (111 millió dolláros) éves rezsiköltséget kívánják tíz százalékkal, majd kétmilliárd forinttal csökkenteni.
Összefogott Európa és Latin-Amerika a hatékony pályakövetésért
A latin-amerikai pályakövetés rendszerét vizsgálta az Educatio Kht. Felsőoktatási Műhely című kiadványa. A vizsgált Grauda-Projekt célja - amelyben tíz európai és tíz latin-amerikai egyetem vesz részt -, hogy a különböző pályakövetési módszereket és elemzéseket összehangolják, és az eredményeket szisztematizálják, majd publikálják.
Pályaválasztási kiállítás 2008
Országszerte 91 helyszínt látogat meg a Pályaválasztási kiállítás szeptembertől novemberig, ahol idén a bemutatott szakmák legalább fele a hiányszakmák közül kerül ki. A körutat bemutató, szeptember 12-ei sajtótájékoztatón a szakképzettség fontosságára és a rosszul választott szakma problémájára hívták fel a figyelmet a szakemberek.
Terjed a funkcionális analfabétizmus Magyarországon is
"Az unióban nagyjából 20-30 százalékra tehető a funkcionális analfabéták aránya. Nálunk minden negyedik felnőtt az lehet" - mondta el a hvg.hu-nak Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnöke.
Geszti Péter több dolgon is változtatna az oktatási rendszerben
Geszti Péter egykori gyerekszínész, majd műsorvezető, dalszövegíró, popsztár, reklámszakember, sikeres üzletember és nem utolsó sorban a társadalmat formálni vágyó közéleti személyiség. Több olyan karrier egyetlen emberben, amilyenből a legtöbbünk legfeljebb az egyiket célozza meg, és még így is csak kevesen érünk célba. Arra gondoltunk, tanulságos lenne megtudni, mit gondolt a fiatal Geszti Péter az iskoláról, és mit gondol ma. Tudatosan haladt előre, vagy hagyta, had történjenek meg vele a dolgok? Megkérdeztük.
Elindultak a 2009-es felvételi előkészületei
Az V. Országos Oktatási Konferenciát rendezi a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) október 16-án, Budapesten. A konferencián a közoktatást és a felsőoktatást érintő legfontosabb kérdésekről beszélnek az előadók, így például kiemelt szerepet kap a 2009-es felvételi.
Műszaki képzés indul a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján
Mechatronikai és logisztikai szakemberek képzése kezdődik meg szeptembertől a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) - ismertette a főiskola rektora az intézmény tanévnyitóján. Az új képzés oktatási programját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködve dolgozták ki. Az elméleti oktatást a főiskolán kapják a hallgatók, a gyakorlatot pedig a közelmúltban egymilliárd forintos beruházással létrehozott Térségi Integrált Szakképzési Központban és a Péch Antal Szakközépiskolában sajátítják el.
Pályázat - diák sportversenyek döntőinek megrendezésére
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2008-2009. tanévi országos egyetemi - főiskolai bajnokságok döntőinek megrendezésére, melyre a Magyar Köztársaság felsőoktatási intézményei mellett jogi személyiséggel rendelkező egyesületek, szövetségek is pályázhatnak.
Egybeolvad a Szent István Egyetem és a Tessedik Sámuel Főiskola
Kilenc hónapos egyeztető tárgyalásokat követően a Tessedik Sámuel Főiskola és a Szent István Egyetem szenátusa is úgy határozott, hogy a két intézmény integrálódik egymással - jelentette be a SZIE tanévnyitó ülésén, szeptember 11-én dr. Solti László rektor.
Hubay Jenő emlékhangverseny és tárlatvezetés a Zeneakadémián
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont ingyenes hangversennyel emlékezik meg Hubay Jenő születésének 150. évfordulójáról szeptember 15-én. A Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc Kamaratermében tartott koncertet tárlatvezetés követi.
Középiskolásoknak szervez karriernapot az ELTE
Érettségi és pályaválasztás - a Te jövőd! címmel szervez nyilvános pályaválasztási és karriertervezési napot az ELTE Karrierközpontja szeptember 20-án. A rendezvényen az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) hivatalos tájékoztatót tart a 2009-es érettségi-felvételi rendszerről.
Orientációs tréning és további támogatás a GE-től
A GE Foundation Nyíló világ középiskolás tehetséggondozó programja keretében az idei 108 új diák közül 72 kisvárdai és hajdúböszörményi tanuló és angol tanáraik vettek részt Budapesten egy angol nyelvű orientációs tréningen a GE Consumer & Industrial budapesti Európa, Közel-Kelet és Afrika (EKKA) üzleti központjában. Phill Marshall, a GE Consumer & Industrial üzletágának vezérigazgatója bejelentette, hogy a GE Foundation további 300 000 dollárral támogatja a tehetséggondozás folytatását.
Barrosot kérdezhetik a magyar egyetemisták
Budapestre érkezik szeptember 15-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, akinek az MTV kezdeményezésére egyetemisták tehetik fel az Unióval kapcsolatos kérdéseiket.
10 éves a BME Természettudományi Kara
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kara szeptember 15-én ünnepi üléssel köszönti alapításának 10 éves évfordulóját. A Műegyetemen a természettudományos képzés olyan kiváló elődökre tekinthet vissza, mint a Nobel-díjassá lett tanítványok közül Gábor Dénes és Wigner Jenő, de hallgatóként vagy oktatóként Bay Zoltán, Kármán Tódor, Szilárd Leó, Teller Ede neve is megkerülhetetlen.
Új adással jelentkezik az Universitas Televízió
A szokásos nyári szünet után ismét friss anyagokat láthatnak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Universitas Televíziójának nézői. Az egyetemi híradó adása szeptember 10-én indult, az ismétlést szeptember 14-én 15.30-tól, 17-én 19.30-tól, 21-én pedig 15.30-tól látható majd.
Idén harmadszor lesz Kutatók Éjszakája
Szeptember 26-án ismét kinyílnak az egyetemek és laboratóriumok kapui, hogy a Kutatók Éjszakája elnevezésű európai rendezvénysorozat keretében a magyar nagyközönség is betekintést nyerhessen a tudomány misztikus világába.
Ismét minőségdíj a Kodolányi János Főiskolának
Idén másodszor egyedüliként érdemelte ki a Kodolányi az Oktatási és Kulturális Minisztérium Felsőoktatási Minőségi Díj arany fokozatú elismerő oklevelét, és ezzel már a nyolcadik minőségdíját kapta meg az iskola, amely egyedülálló a felsőoktatási intézmények között.
Fiatal történészek konferenciája a Kodolányin
„Egyén és nemzet Európa történelmében” címmel rendez konferenciát a Kodolányi János Főiskola és a Modern Minerva Alapítvány tehetséges fiatal történészek és társadalomtudósok számára 2008. szeptember 11-én Budapesten.
Kommunikációs stratégiai kihívás egyetemistáknak
Országos Média Diákversenyt rendez nappali tagozatos egyetemista, főiskolás diákok számára az OMD médiaügynökség. Az akár több intézmény hallgatóiból álló háromfős csapatok november 7-ig adhatják be írásos pályaműveiket.
A tudomány titokzatos világáról Miskolcon is
A tavalyi nagy siker után ismét kinyitja kapuit a Miskolci Egyetem, hogy kutatói izgalmas, különleges kalandra hívjanak mindannyiunkat a tudomány világába, a Kutatók Éjszakája miskolci programjaira szeptember 26-án, pénteken délutántól.