Fiatal zeneszerzőknek hirdet pályázatot a Zeneakadémia
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Szépművészeti Múzeum egyedülálló versenyt hirdet fiatal zeneszerzők számára. A 33 évnél fiatalabb pályázók öt perces kompozíciókkal jelentkezhetnek a leghosszabb ismert antik zenei töredék, Euripidés: Orestés című tragédiájából fennmaradt részlet felhasználásával.
Idegen nyelvű jogi és szakfordítói képzést indít a szegedi egyetem
Elsőként és egyelőre egyedüliként az országban amerikai, francia és német jogi, illetve szakfordítói ismereteket szerezhetnek a Szegedi Tudományegyetem hallgatói graduális és posztgraduális képzés keretében 2008 őszétől - közölte az intézmény. Az idegen nyelvű programot elvégző joghallgatók várhatóan jóval keresettebbek lesznek az Európai Unióban, ami növelni fogja a jogi tanulmányok iránti - az elmúlt években érezhetően visszaesett - érdeklődést, valamint az így képzett munkaerő Magyarország versenyképességének erősítéséhez, a külföldi befektetések ösztönözéséhez is erőteljesen hozzájárulhat.
A BMF hallgatója lett a THE Program arca
Hosszú, de annál izgalmasabb kiválasztás eredményeképpen megszületett a végeredmény: Badacsonyi Nóra, 21 éves főiskolai hallgató fogja képviselni a THE Programot a diákok és hallgatók előtt.
Kiemelkedően sikeres az Erasmus
Az Egész életen át tartó tanulás program pályázati formáinak kihasználtsága és sikeressége a 2007-2013-as programgenerációban egyre növekszik: az Erasmus ösztöndíj keretében kiutazó hallgatók száma csaknem elérte a 3800 főt, ebből majd félszáz felsőoktatásban tanuló utazik idén külföldre szakmai gyakorlatra. Egyre több pedagógusban ébred fel a szakmai megújulás igénye: a közoktatás minőségét az elmúlt tanévben rekordszámú (231 fő) kiutazó tanár szakmai tanulmányútjának tapasztalata javítja.
Diákmunka esetén is jár a szabadság
Minden negyedik munkáltató elfeledkezik arról, hogy a diákmunka esetén a fiatal munkavállalóknak is jár szabadság. Három hónap nyári munka után a béren felül hét nap szabadságra, vagy azt kiváltva 22.000 forintra jogosultak a diákok.
Halgazdálkodási nyári egyetem Gödöllőn
Augusztus 19-én zárul a Szent István Egyetem gödöllői Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Halgazdálkodási Tanszékén megrendezett CEEPUS Nyári Egyetem. Ekkor adja át Solti László rektor a kurzus elvégzését igazoló oklevelet a résztvevőknek.
Elmaradt a külföldi diákok rohama
Elmaradt a várt felsőoktatási roham a szomszédos országok EU-csatlakozása után, bár korábban szakértők arra számítottak, hogy az uniós átjárhatóság megnöveli a nálunk tanuló határon túli magyar fiatalok létszámát - írja a Népszabadság hétfői számában.
Ecopolis - Nyári Egyetem Százhalombattán
Százhalombattán augusztus 11-14-ig először rendezték meg az Ecopolis - Ökológia, Regionalitás, Vidékfejlesztés Nyári Egyetemet és Workshopot, melynek fő szervezője az Ökobatta Fenntartható Fejlődésért Alapítvány.
Fotópályázat a kutatásról
A Tempus Közalapítvány a kutatói munka és az egyes tudományágak megismertetése és népszerűsítése érdekében felhív minden diákot az Európai Bizottság fotópályázatán való részvételre.
A restaurált Ford A-modell sikere a BMF-en
A veterán járművek szerelmesei a budapesti Vasúttörténeti Parkban megrendezett Oldtimer Expon 2008 áprilisában gyönyörködhettek a BMF csodálatosan restaurált, 1922-ben gyártott Ford T-modelljében. A kilátogatók egy centenárium részeseivé váltak, hiszen a Galamb József által tervezett első T-modellek száz évvel ezelőtt, 1908. október 1-jén gördültek ki a Ford Művek üzemcsarnokából.
Harc a hallgatókért, az életben maradásért
Száll egy pofon a szélben, csak még nem tudom mikor csattan - mondta idén márciusban, a jelentkezési statisztikák ismerete előtt Kuna Tibor, a Young & Partners vezető tanácsadója. Az EduPress-nek most úgy fogalmazott, az első pofon elcsattant, és megbukott az első intézmény.
K+F megállapodás Szingapúrral
A július 31-én megjelent shenzeni pályázati felhívás után most egy újabb, Távol-Keleti vonatkozású lehetőség nyílt meg az érdeklődők előtt: a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal ezúttal a szingapúri kutatás-fejlesztésért felelős kormányzati szervvel, az A*STAR-ral jelenetett meg közös pályázati felhívást. A cél - a shenzeni pályázathoz hasonlóan - itt is a magyar ötletek, kutatási eredmények gyártásba való átvitele, piacra juttatása.
Kötelező lesz a készségfejlesztés az általános iskolákban
Kötelező készségfejlesztés kezdődik szeptembertől az általános iskolák 5-6-ik osztályában. Ugyan a változásokat öt évvel ezelőtt határozták el, a rendszerre még nincs felkészülve a magyar közoktatás - mondja Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke.
Fejlesztések a Pannon régióban
A kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a Pannon Egyetem 4,288 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési támogatásban részesülhet a TIOP 1.3.1 pályázat segítségével. A projektről és annak régiós hatásairól tartottak sajtótájékoztatót az egyetem veszprémi székhelyén augusztus 13-án.
Kié lesz a legjobb suli?
Az internetes Legjobb Suli szavazáson a debreceni Kinizsit már aligha érhetik utol a vetélytársak az augusztus végéig tartó nyári fordulóban. A diákok, tanárok, szülők és öregdiákok szavazataival élen álló iskola már több mint 140 ezer szavazattal vezeti a negyedik fordulót, és az összesített versenyben is neki áll a zászló.
Kodolányis jazz-zenészek léptek fel Kapolcson
A kapolcsi Bűvészetek Völgye programsorozat keretében három koncertet adtak július 25. és augusztus 3. között a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének hallgatói. A három együttes térítésmentesen lépett fel a művészeti programon, hogy támogassa a színvonalas rendezést.
Bővülnek a közösségi terek a Zsigmond Király Főiskolán
Mint a főiskola fennállása óta minden nyáron, most is mesterek dolgoznak a Zsigmond Király Főiskolán (ZSKF) és folyik a kampusz szépítése, bővítése.
Slow Film Fesztivál volt Egerben
Sikeresen és eredményesen zajlott július 20-tól augusztus 2-ig az Eszterházy Károly Főiskolán a Slow Film Fesztiválhoz kapcsolódó alkotó műhelymunka.
Szakmunkások részére terveznek ösztöndíjat
Szakmunkás-tanulói ösztöndíj bevezetését tervezi a kormánypárt, mely 20-30 ezer forintos havi támogatást jelentene, a Fidesz viszont a megígért álláshelyeket hiányolja.
A jövő részecskefizikusai Debrecenben
Hétfőn délelőtt megkezdődött a CTEQ (Coordinated Theoretical-Experimental Project on QCD) Nemzetközi Részecskefizikai Nyári Iskola a Debreceni Egyetemen, amely 14 ország doktoranduszaival, kísérletekkel és előadásokkal augusztus 16-ig tart a Fizikai Intézetben.