Holokauszt emléknap roma egyetemistákkal
Kora délutántól estig tartó programok várják az érdeklődőket a roma holokauszt augusztus 2-i ünnepségén a budapesti Holokauszt Emlékközpont szervezésében. A Nehru parkban tartott közös megemlékezésen a Romaversitas Alapítvány is részt vesz.
Megújul a miskolci Zenepalota
Megkezdődnek augusztus 1-jén a Miskolci Egyetem kezelésében álló belvárosi Zenepalota kivitelezési munkái. Az ideiglenes műemléki védettségű épület rekonstrukciós munkáinak beruházási értéke meghaladja a bruttó egy milliárd forintot. Az 1926-27 között épült Zenepalotában működik a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola mellett az egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete, mely a felújítás befejezéséig, 2009 őszéig az Egyetemvárosba költözik.
Milliók eszközfejlesztésre a BMF-en
A Budapesti Műszaki Főiskola sikeresen pályázott a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet felsőoktatási intézményekben folyó gyakorlati képzések tárgyi feltételeinek fejlesztését szolgáló támogatási forrásra. A megítélt közel 12 millió forintot a villamosmérnök, műszaki menedzser, gépészmérnök, had- és biztonságtechnikai mérnök, mechatronikai mérnök, mérnökinformatikus képzésekhez szükséges, a mai technológiák élvonalába tartozó gyakorlati eszközök, berendezések beszerzésre fordítják a karok - közölte a főiskola az EduPress-szel.
Diákok terveztek versenyautókat
Versenyautókat terveztek a mérnökhallgatók július 10. és 13. között Silverstoneban. A Formula Student nevet viselő megmérettetésen a gyorsaság, biztonság, megbízhatóság, vezethetőség és költséghatékonyság szempontjainak egyaránt meg kellett felelniük az elkészült munkáknak.
A környezettudatosságról Százhalombattán
Százhalombattán rendezik meg az első Ökológia, Regionalitás, Vidékfejlesztés Nemzetközi Nyári Egyetemet és Workshopot augusztus 11. és 14. között, hogy lehetőséget teremtsenek a tapasztalatcserére a területen tevékenykedő kutatók, szakemberek számára.
Népszerűtlen természettudományos szakok - mit lehet tenni?
A Debreceni Egyetem az ősz elején konkrét javaslatokat fogalmaz meg az oktatási kormányzatnak, mivel - indoklása szerint - érzékeli többek között a természettudományos képzés területén országosan tapasztalt jelentkezési szám visszaesését.
Pótfelvételi Információs Pont Dunaújvárosban
A Dunaújvárosi Főiskola pótfelvételi nyílt napot tart július 30-án, szerdán 11 órától a főiskola A-épületében, az A9-es előadóteremben. A nyílt nap résztvevői teljes körű tájékoztatást kapnak a főiskoláról és a pótfelvételin választható szakokról, sőt egyúttal a jelentkezési lapok kitöltésében is segítenek a Hallgatói Önkormányzat tagjai.
Megbírságolták a miskolci magánegyetemet
150 ezer forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem néven működő közhasznú társadalmi szervezetre, mert jogtalanul használja a nevében szereplő magánegyetem kifejezést - adta hírül az Index. A GVH megállapítása szerint félrevezető az egyetem szó használata, mert az intézmény nem ad államilag elismert, akkreditált képesítést.
Mely vidéki egyetemek fogadják a legtöbb hallgatót?
Általában elégedetten nyilatkoztak a vidéki felsőoktatási intézmények a ponthatárok nyilvánossá válása után a felvett hallgatói létszámról pénteken, az egyetemek, főiskolák ugyanakkor abban bíznak, hogy a pótfelvételiken további hallgatók is bekerülhetnek hozzájuk.
Töretlen érdeklődés a Kodolányi János Főiskola iránt (x)
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ tegnap este közzétett adatai szerint a Kodolányi János Főiskola továbbra is az egyik legkedveltebb célpont a felsőoktatásban továbbtanulni szándékozók körében.
Idén háromszor többen vették igénybe a mentorprogramot
2008-ban összesen 4902 felvételiző hallgató igényelt többletpontot szociálisan hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete miatt. Közülük 1246 fő azoknak a száma, akik felvételt nyertek és igénybe vehetik a Katapult Mentorprogram segítségét.
Az idei jelentkezők 91 százaléka felvételt nyerhet a felsőoktatásba
Átlagosan 343 pontot értek el az idei felvételizők, ez 71 százalékos teljesítménynek felel meg az új pontrendszerben. A felvételi ponthatárok 160 és 475 pont között szóródtak szét. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár kiegyensúlyozottnak értékelte a felvett hallgatók eloszlását az ország felsőoktatási intézményei között a felvételi eredményeket elemző, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
POP 2008 - közösen várják a ponthatárokat a fiatalok
Július 24-én húzzák meg a felvételi ponthatárokat. Ebből az alkalomból a tavalyi, jól sikerült program folytatásaként idén is megrendezi az Educatio Kht. a PONT Ott Partit a Millenáris Parkban, Budapesten.
Nemzetközi konferencia a mérnökképzésről
Nagy jelentőségű a szakmai közéletben a Nemzetközi Konferencia a Mérnök Oktatásban (International Conference on Engineering Education (ICEE)) című konferencia, amit július 27-augusztus 1. között közösen rendez a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A konferencia témája "A 21. század kihívásai a mérnökképzésben és a kutatásban".
Mely szakokon várható idén is magas ponthatár?
Július 24-én állapítják meg a felvételi ponthatárokat, amiket az Eduline.hu oldalon is közzéteszünk. Az új számítási rendszer szerint idén 480 pont a maximálisan elérhető pontszám. Tavaly a legnépszerűbb a gazdaságtudományi terület volt a jelentkezők körében és hat szak esetében kellett maximális pontszámot elérni a bekerüléshez.
Vérre menő harc a fesztiválpiacon - Campus vs Balatone
Ingyenes belépéssel és egyet fizetsz hármat kapsz akciókkal csábítják magukhoz a nagy (alkohol)fogyasztó fiatalokat a telített fesztiválpiac résztvevői.
Amerikában is használható ápolói diploma
Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között megvalósuló legnagyobb képzési együttműködés, az Atlantis Program újabb magyar intézménnyel bővült. Az egyedülálló szakmai tudást nyújtó projektben így immár a Semmelweis Egyetem is részt vesz, mely egy finn és egy amerikai felsőoktatási intézménnyel közösen dolgozta ki transzatlanti ápoló képzését. A projekt négy évre 400 ezer dolláros támogatást nyert el.
Sprechen Sie magyarul?
Ötödik alkalommal rendezi meg a Kodolányi János Főiskola és a Balassi Intézet a Hungarológiai Nyári Egyetemet július 21. és augusztus 17. között. Magyarország turisztikai szempontból két legismertebb pontján, Budapesten és Székesfehérváron, négy héten keresztül tanulnak a jelentkezők magyart mint idegen nyelvet és országismeretet előadásokon, kulturális és országjáró programokon.
Regionális Tudásközpont létrehozását tervezik Zalaegerszegen
A Budapesti Gazdasági Főiskola felmérve a felsőoktatást érintő intézkedések, és az új felvételi pont-meghatározási rendszer várható hatásait Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetésével való egyetértésben Regionális Tudásközpont létrehozását kezdeményezte Zalaegerszegen, kihelyezett intézetének campusán. A Pécsi Tudományegyetem örömmel üdvözölte a kezdeményezést, a vezetők most tárgyalnak egymással és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével, a három felsőoktatási intézmény közötti lehetséges együttműködés részleteiről.
A Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatója indul az ötkarikás játékokon
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, Radasics Vilmos indul az augusztus 8. és 24. között Pekingben megrendezett ötkarikás játékokon. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a BMX sportágban indulók névsorát felülvizsgálva, arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy egy férfi versenyzőjük számára szabadkártyát ad.