szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A néhány évvel ezelőtt bevezetett tankötelezettség korhatárának csökkentése ma már számokkal alátámasztott negatív következményekkel jár - ezt mutatták be egy új tanulmányban.

A nemrég megjelent Munkaerőpiaci tükör 2018 fiatalokra koncentráló kiadványának közgazdász szerzői most számokkal és grafikonokkal is megmutatták, mivel járt az elmúlt években többek között a tankötelezettségi korhatár leszállítása 16 évre - írta meg a 24.hu.

Vannak, akik még a középiskola végéig sem jutnak el. Minek után a kormány a diákok tankötelezettségi korhatárát leszállította 18 évről 16 évre, a korai iskolaelhagyók arányát tekintve 2014-re Magyarország beérte, majd le is hagyta az EU-28-as átlagot.

A korai iskolaelhagyás foglalkoztatási és méltányossági szempontból is kiemelkedően fontos probléma, hiszen a középfokú végzettség – Magyarországon az érettségi vagy szakmunkás-bizonyítvány hiánya – nagyon rossz munkaerőpiaci lehetőségekkel jár együtt, és gyakran vezet tartós szegénységhez – derül ki a kiadványból.

Ugyanakkor - a tanulmányból kiderül - a magasabb tankötelezettségi korhatár önmagában nem oldaná meg a korai iskolaelhagyás csökkentését, a szerzők szerint ez komplex oktatáspolitikai beavatkozást igényelne.

A tankötelezettség korhatárának csökkentése után jelentősen megnőtt a közfoglalkoztatásba kerülő 16–17 évesek száma: a vizsgált időszakban összesen mintegy 7 ezer 18 évesnél és 38 ezer 20 évesnél fiatalabb ember lett közfoglalkoztatott - írják.

Tavaly ősszel roma szervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy a tankötelezettség határa ismét 18 év lehessen. Ezzel párhuzamosan Hollik István országgyűlési képviselő olyan törvényt módosító javaslattal állt elő, amely a tankötelezettség korhatárához nem nyúlna, de a jövőben a szülő vagy törvényes képviselő kötelezettségévé tenné, hogy a már nem tanköteles korú gyerek legalább egy részszakmát megszerezzen - ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is támogatta.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.