Iskolabezárási hullám indulhat el az országban Hiller István szerint
Az MSZP szerint iskolaátadási hullámot indítottak el azok a tavalyi jogszabályváltozások, amelyek következtében az önkormányzatok jól járnak, ha lemondanak oktatási intézményeikről valamely történelmi egyház javára.
Több száz középiskolást oltanak be agyhártyagyulladás ellen Körmenden
Gennyes agyhártyagyulladás ellen oltanak be több mint hatszáz középiskolást Körmenden - mondta el a kistérségi tisztiorvos.
Jogosan szállítják le a buszról a jegy nélkül utazó diákokat?
A Volán busztársaság utazási feltételeinek módosítását javasolja az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, miután megvizsgálta egy Volán-buszról leszállított tízéves gyermek esetét; az ombudsman szerint egy jegy és kísérő nélkül utazó kiskorúval szemben nem alkalmazható ugyanaz a szankció, mint ami egy felnőtt esetében megengedett.
A temetőben akasztotta fel magát egy 14 éves általános iskolás
Osztálytársai kiközösítették és csúfolták, ezért akasztotta fel magát egy 14 éves diák a pannonhalmi temetőben.
Szerszámnyéllel ütötte meg diákját egy sárospataki tanár
Megütötte tanítványát egy sárospataki pedagógus, akit a bántalmazás miatt a diák szülei jelentettek fel a rendőrségen.
Nem is fontos, hány éves korig tart a tankötelezettség?
A mindennapos gyakorlat azt mutatja, hogy pusztán a jogszabály erejével nem lehet a közoktatásban tartani a gyermekeket, hiszen ma is ki lehet lépni legálisan 18 éves kor alatt a közoktatásból, például egy szakképesítés megszerzésével - mondta Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője szerdán Budapesten a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kerekasztal-beszélgetésén.
"Atomok itt, molekulák ott" - kémiai verseny középiskolásoknak
Atomok itt, molekulák ott - kémia az egész világ! címmel középiskolai vetélkedőt indít a Magyar Televízió Delta című műsora.
Iskolabezárási moratóriumot kezdeményez a Jobbik
Iskolabezárási moratórium bevezetéséről szóló határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Jobbik - jelentette be az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője szerdán, sajtótájékoztatón.
Az iskolaigazgatók biztos nem járnak jól a kormány tervével?
Azzal, hogy a közoktatási intézmények teljes egészében állami fenntartásba kerülnek, nem olcsóbb, hanem drágább lesz a rendszer - állítja a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gémesi György szerint az intézményvezetők állami kinevezése pedig egyértelműen politikai döntést rejt.
Ilyen lesz az idei tavaszi szünet
Hatnapos lesz a 2011-es tavaszi szünet: utoljára április 20-án, szerdán kell iskolába menni, az első tanítási nap április 27-e, szerda lesz.
A holokausztról tanítaná az ENSZ a gázai palesztin diákokat
Az ENSZ-nek terve - hogy a Gázai övezet palesztin iskolásaival megismerteti a holokausztot - heves ellenkezést váltott ki a területet irányító Hamász vezetőiből, pedagógusokból, valamint az Izraellel kezdett béketárgyalások résztvevőiből is.
Csúszik a határon túli osztálykirándulások pályázata: áprilisban írhatják ki
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár közlése szerint akár már áprilisban meghirdethetőek lesznek a Határtalanul osztálykirándulási program pályázati felhívásai.
Videóra vették iskolatársuk megverését és megalázását - letöltendő börtönbüntetést kaptak
Két év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a fiút, aki társaival bántalmazott diákokat Zalaegerszegen, az egyik esetről felvételt is készítettek.
A mentők is tehetnek a magyar diáklány haláláról?
Valószínűleg a mentőorvos mulasztása is szerepet játszott abban, hogy a múlt héten Angliában meghalt egy magyar diáklány - mondta el a család ügyvédje a Magyar Nemzetnek.
Még érettségijük sincs a leendő politikusoknak, de már filozófiát tanulnak
A jövő politikusainak nevelését tűzte ki célul a Milánóban április közepén induló kurzus. Témája a politikai filozófia lesz, résztvevői pedig 10-13 éves gyerekek.
Mikor lesz a 2011-es tavaszi óraátállítás?
A 2011-es nyári időszámítás március 27-én kezdődik: vasárnap hajnali kettőkor három órára kell állítani az órákat, vagyis hatvan perccel kevesebbet alhatunk majd.
Az önkormányzatoknál is kiverte a biztosítékot az oktatás Orbán-féle átalakítása
Nem támogatja a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, hogy a közoktatási intézmények teljes egészében állami fenntartásba kerüljenek - mondta Gémesi György, a szervezet elnöke.
Néhány száz forintért zsarolták iskolatársukat a 15-17 éves diákok
Iskolatársától követelt pénzt három diák egy nyíregyházi középiskolában; a 15 és 17 év közötti fiúkat zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki - közölte a rendőrség.
Változtathatnak az ösztöndíjprogramon: az ombudsman szerint sérült a jogbiztonság
Az ombudsman szerint önkényesen zártak ki az Útravaló ösztöndíjprogramból és fogadtak be pályázatokat, nehézkesen vagy egyáltalán nem voltak alkalmazhatók egyes szabályok, a határidők hozzávetőlegesek voltak, az elbírálásakor pedig sérült a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog.
Megvan az idei díjazottak listája: ők az ország legjobb tanulói és sportolói
Négyszázhét diák pályázata közül nyolcvanhatot talált kiemelkedőnek a Nemzeti Erőforrás Minisztérium: ennyi diák kaphatja meg idén tavasszal a „Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója” díjat.